Ez a hajhullás elleni kezeléséről szóló ismeretterjesztő film 2013 március 27-én volt látható a Duna Televízió Család-barát magazin című műsorában.


 

Hajhullásról akkor beszélünk, amikor a hajszálak kihullása érzékelhetően túlzott mértékű, ám az újrakinövés nem történik ugyanolyan ütemben.

halhullás-hajritkulásVannak olyan időszakok az életünkben, amikor zuhanyozás vagy fésülködés közben úgy találjuk, hogy hullik a hajunk. Ennek természetes oka is lehet. Néha azt vehetjük észre, hogy a szokásoshoz képest több hajszálunkat veszítjük el, hogy a kádban vagy a kefén a megszokottnál több hajszál marad. Ilyenkor kissé megijedvén arra gyanakszunk, hogy minket is utolért a hajhullás.

Aztán amikor az ilyen időszakok elmúlnak – ami általában csak mindössze néhány alkalommal fordul elő életünk során – megnyugszunk, a kezdeti ijedtség elmúlik, és néhány nap vagy hét múlva már nem is foglalkozunk ezzel.

Más a helyzet akkor, ha a hajhullás nem szűnik meg

A hajkorona elvesztése sokunk számára rettegett gondolat lehet. A férfiak viszonylag könnyebben bírkóznak meg egy ilyen változással, de ha a hajhullást elszenvedő alany hölgy, a problémát még lelki megpróbáltatás is követheti.

Ne üljünk hát ölbe tett kézzel reménykedve.

Bővebben...

Hajritkulásról akkor beszélünk, ha az egy négyzetcentiméterre jutó hajszálak száma jelentősen csökken. A dús bozont fokozatosan elveszíti sűrűségét, és egyre jobban válik láthatóvá a fejbőr.

hajritkulás

A hajritkulás mindig – különböző okú, elhelyezkedésű és intenzitású – hajhullás következtében alakul ki.

Bővebben...

Napjainkban a kopaszodás egy olyan folyamat, amivel már nemcsak a férfiaknak kell szembenézniük, hanem a hölgyeknek is. Az ő esetükben viszont ez kevéssé látványos, mert hajviseletük ügyes alakításával könnyen tudják palástolni.

kopaszodás

A kopaszodás oka

Régebben a kopaszodást valamilyen örökletes, vagy hormonális problémának tartottam. Ma már biztosan állíthatom, hogy szinte minden esetben nagyon komoly belszervi megbetegés áll a hátterében!

A pontos ok megállapításához speciális vizsgálatom szükséges.

A helyzet általában nem egyszerű.

Az oka lehet például a fokozott méregtelenítés miatt kialakult túlzott faggyúmirigy működés.

Ha csak ezzel foglalkozunk soha sem tudjuk megszüntetni a problémát!

Tehát amikor kopaszodást tapasztalunk, ne csak úgy gondoljunk erre, mint az életkor előrehaladtával jelentkező természetes elváltozásra, hanem forduljanak hozzám, és vizsgáltassák ki magunkat velem. Erre soha ezelőtt nem volt olyan jó lehetőség, mint manapság. A technika fejlődésével ma már olyan modern eszközeim vannak, mint például a mikrokamera, vagy a kvantumrezonanciás vizsgálóeszköz. Ezek nélkül a probléma okának kiderítése teljesen lehetetlen lenne.

Bemutatom Önnek mindezt képekben

Bővebben...

A korpásodás sohasem egészséges folyamat!

Normál körülmények, egészséges fejbőr esetén.

Bőrünk, így a fejbőr is, folyamatosan megújul: az elhalt hámsejtek a bőrfelszínre kerülnek, ott elszáradnak és lehullanak. Egy egészséges embernél ezt észre sem lehet venni.

Amikor viszont a test valamilyen betegséggel, fertőzéssel, vagy más nehézséggel kerül szembe, megváltozhatnak a bőrben lezajló folyamatok is.

Tehát a fejbőr korpásodás egy fennálló testi probléma indikátora

1. Fejbőrhámlás.
A kicsi, vékony, fehér szinű hámdarabkák leválása NEM feltétlenül fertőzéses eredetű folyamat következménye. /A legtöbbször psoriasisos folyamat./

2. Száraz korpa
Itt a nagyobb, vaskosabb, szürke színű hámdarabkák leválása gomba okozta fertőzéses folyamat eredménye. A gomba a szőrtüszők közötti hámrétegben telepszik meg és a felette lévő sejtrétegek lemezeit egydarabban dobja le.

3. Zsíros korpa
Nem hámlemezek hullanak ki a fejbőrből, hanem a bakteriális fertőzés miatt, – mely a faggyúmirigyeket és a hajtüszőket érinti – maga a hajszál. A panasz fejbőr viszketés és a hajszálak kihullása. A viszketés miatt, ha megvakarjuk a fejünket, sárga szinű ZSÍROS csomók maradnak a körmünk alatt. Ez tele van baktériumokkal! A fertőzés a hajszál kihullása után is megmarad. Ekkor már csak a faggyúmirigyet érinti a folyamat. Ezt nevezzük pattanásnak. Az ilyen fejbőrt pedig pattanásos fejbőrnek.

fejbőr korpásodása

Bővebben...